A „stróman” szinte mindennapos kifejezéssé vált Magyarországon, egyre gyakrabban találkozunk ezzel a fogalommal.
Maga a szó jelentése: valaki mást képviselő üzletember, aki a nevét adja az üzlethez, de más tevékenykedik helyette. Jogokat vagy kötelezettségeket vállal el, így úgy tűnik, hogy a saját nevében jár el, valójában azonban csak más megbízásából csinálja ezt. A szó származása is érdekes ami a német strohmann (szalmabábu) szóból került át a nyelvünkbe.
De mit is jelent ez a gyakorlatban?
Számolnunk kell-e veszéllyel, ha kiderül hogy az üzletfelünk csak egy stróman a cégben? Egyáltalán van-e jelentősége annak, hogy tudjuk ki az adott cég tényleges tulajdonosa?
A “stróman rendszernek” két típusa van: Az egyik, amikor kifejezetten adók és járulékok kijátszására jön létre, de megjegyzem sok tisztességes vállalkozót, üzleti partnert is csődbe juttatott a ki nem fizetett számlák miatt.
Még ma is előfordul, de régebben nagy divat volt a cégtemetés is, amikor egy bizonyos összegért, jelentős tartozást felhalmozó cégeket tüntettek el vagy tüntetnek el.
A strómanok ilyen esetben általában nincstelenek, Európai Unión kívüli államok állampolgárai, de találkoztam olyan esettel is, amikor a délszláv háborúban elhunyt személyek adatait felhasználva működtették a stróman alapú céghálózatot.
A másik rendszer egyszerűbb és tisztább: ezekben az esetekben egyszerűen a tényleges tulajdonos a háttérben akar maradni. Például egy politikus, akinek nem lehetne magánvállalkozása. Vagy lehetne, de túlságosan kilógna a lóláb, ha ennek a cégnek zsíros megrendeléseket intézne. Morálisan ez a verzió ugyanolyan aggályos, ám vállalkozóként kevésbé kell félnünk tőlük. Ugyanis itt nem az a cél, hogy a cég eltűnjön fizetés nélkül.
Természetesen kockázat ebben az esetben is van. Ugyanis az ilyen típusú “ügyvezetőknek” csak látszólagos döntési jogaik vannak és bármikor félre állíthatók.
Az ilyen cégek kiszűrésére a hatóságok eszközei egyre jobban kifinomultak lettek. De nem csak a hatóság lett kifinomultabb. Sokkal átláthatóbbá vált a rendszer, nehezebb eltüntetni a nyomokat, ugyanis egy egyszerűbb internetes “utánajárás” után már sok információt be lehet gyűjteni.
Én viszont az ilyen esetekre is azt mondom, hogy nem kell polihisztornak lenni. Ha aggályunk merül fel a velünk szerződéses jogviszonyban álló vagy leendő partner kapcsán, bízzuk az utánajárást arra, aki egyrészt egy komolyabb céginformációs adatbázissal rendelkezik, és nem mellesleg napi szinten használja azt, másrészt ért ahhoz, amit csinál.
Sokszor mondtam már, ne csak akkor menjünk ügyvédhez, ha ég a ház, mert vagy késő már és futhatunk a pénzünk után vagy ilyen esetekben az olcsóbb lesz később a drágább.
Ügyvédi irodánk megfelelő adatbázissal és szaktudással rendelkezik ahhoz, hogy adott esetben prevenciós tevékenységünk nyomán “megkíméljük” Ügyfeleinket egy későbbi nagyobb fájdalomtól.
