A témához tartozó videó a cikk alján található!
Nem véletlenül papoltam már sokszor arról, hogy mielőtt egy szerződést aláírunk, azt elolvassuk, ha nem értjük a tartalmát, akkor forduljunk szakemberhez!
Napokban felröppent az a hír, hogy rengeteg ügyfél, akik tartós bérletbe vettek a gépjárműveket egy XY cégtől, meglepetésükre egy banktól kaptak felmondó levelet és felszólítást, hogy szállítsák vissza az autójukat. Mi történt tulajdonképpen?
A tartósbérleti szerződésük, ami kvázi egy leasing konstrukció, akként szólt, hogy az adott cég, aki bérbe adta az autókat tartósbérletre, az leasing szerződésben állt az adott bankkal, aki megfinanszírozta ezeknek az autóknak a megvételét, amit külön jogviszony alapján bérbe adhatta, azonban a rendelkezési jog nyilvánvalóan a banké volt.
(Ezt a részt persze nyilvánvalóan nem olvastak el figyelmesen az ügyfelek)
A dolog érdekessége, hogy a banki kondíciók megváltoztak, és a bank emiatt mondta fel a szerződést, ugyanis az a cég, akivel ő szerződéses kapcsolatban állt, nem tudta teljesíteni ezeket a feltételeket.
Ez értelemszerűen, dominószerűen lefelé is érintette az ügyfeleket, tehát, mivel a cég nem tudta teljesíteni a bank felé a kötelezettségét, az ügyfelek hiába fizettek szerződés szerint bérleti díjat.
Mivel a banki feltételek szigorúbbak voltak, a bank felé már a cég nem úgy tudott teljesíteni, ezáltal a bank meghúzta a váratlant és felmondta a szerződéseket.
Az a sajnálatos jogi helyzet ebben az esetben, hogy kvázi ebben a hármas leasing konstrukcióban, vagy tartós bérleti konstrukcióban a legnagyobb vesztes a fogyasztó volt és egyetlen lehetősége maradt, mint az autót visszaadta
Az megint más kérdés, hogy esetleg egy külön eljárásban az egyéb igényeit az adott céggel szemben természetesen érvényesítheti.
A témához tartozó videó: https://bit.ly/TART%C3%93SB%C3%89RLET