Martin Scorsese filmjei számomra amolyan “kötelező olvasmányok”. Minden általa rendezett filmet láttam, van amit többször is. A Wall Street Farkasa című filmet gondolom nem kell bemutatnom senkinek. Függetlenül attól, hogy a sztori kedvéért a film kicsit eltért Jordan Belfort önéletrajzi regényétől, azért az alapjait a kőkemény való élet ihlette.
És hogy számomra mi volt az, ami a legjobban megfogott? Van-e igazi mondanivalója?
A válaszom igen. És nem az a lényeg, hogy a világ egyik legnagyobb csalója – aki a maga hedonista életmódjával becsapta az embereket és köszöni szépen, azóta is jól megél a haknijaiból -, hanem a lojalitás.
A film is jól visszaadja, de az önéletrajzi regény különösen, hogy mit is jelent a lojalitás. A Stratton Oakmont brókercég valamennyi munkatársa és alkalmazottja gyakorlatilag tűzbe ment a cégért és mindenki úgy dolgozott, hogy a sajátjának érezte a céget, annak működését anélkül, hogy erre kötelezni kellett volna őket. És ez a legfontosabb. Úgy tenni a dolgunkat, mintha a saját dolgainkat intéznénk.
Mielőtt bárki legyintene erre a gondolatra, szerintem ez a fajta lojalitás nagyjából mára kiveszett az emberek többségéből. Én még annak idején így működtem, függetlenül attól, hogy megkaptam a magam ügyvédjelölti minimálbérét, a magaménak éreztem az irodát ahol dolgoztam és így is álltam a munkámhoz és a főnökeimhez. Nemes egyszerűséggel azért, mert hiszek abban, hogy így működik jól egy rendszer.
Viszont manapság nem ezt tapasztalom. Nagyjából úgy néz ki a dolog – nem megbántva senkit, akinek nem inge ne vegye magára – mindenki megcsinálja úgy ahogy a “kötelezőt” aztán hazamegy. Nem érzik magukénak a cég problémáit, nehézségeit, de hogy szépen fogalmazzak nincs meg az egy “szekeret tolunk rezgése”.
Lehet, hogy sarkos vagyok, de számomra ez a valóságkép kicsit elszomorító. De az élet megint bizonyította, hogy mégis létezik más valóság is.
A közelmúltban jött szembe velem egy üdítő kivétel. Egy pályázatíró cég munkatársa – és nem tulajdonosa – egyedül és önállóan tökéletesen lekoordinált egy pályázati utóellenőrzést úgy, hogy az hibátlan lett, úgy hogy előtte napokat készült – szintén önállóan – a feladatra.
Nem a cég tulajdonosa, vezetője izgult azon, hogy minden rendben legyen és ezáltal a cég bevétele is megmaradjon, hanem a cég egy munkatársa. És hogy miért ő izgul azon, hogy minden rendben legyen? Mikor a felelősség nem is az övé?
Ha gond van nem őt veszik elő, hanem a cégtulajdonost vagy a cégvezetőt. Egyszerű a válasz, ha a cégnek jól megy neki is jól megy és a cég sikere az ő sikere is.
Hát valahogy én is így képzelem el azt, amikor minden fogaskerék a helyén van. És Jordan Belfort ugyanezt ismerte fel – és most tegyük félre a csalást, nem ezen van a hangsúly – és tökéletesen megvalósította a saját szervezetén belül.
Az üdítő kivételek mindig erősítik bennem azt, hogy nem álmodozok, nem utópia amit létre akarok hozni és működtetni és nem nagy varázslat, a szakmai tudáson csupán kívül egy dolog kell hozzá: lojalitás.
És működni fog.
